Azzal az ígérettel tértem vissza, hogy leírom mi történt azóta, hogy elkezdtem több mint 2 éve a blogot. Tudomásul kellett vennem, hogy a pszichológus nekem édeskevés lesz hozzá, hogy gyorsan visszatérjek a “normális” életbe, vagy valami hasonlóba.

Akkor eldöntöttem, hogy irány a pszichiáter. Nem kell szégyellni, attól tartani, hogy hülyének, bolondnak, őrültnek titulálnak. Sőt én magam szoktam hangoztatni, hogy nem vagyok százas.

Nem kértük a betegséget, nem valószínű, hogy megelőzhető lett volna, aki dilisnek tart, próbálja ki milyen jó egy pánikroham. De ami ennél is fontosabb: az én életem, ha pszichiáterhez megyek, az az én döntésem, a saját érdekemben teszem.

A másik aggály, hogy a gyógyszer megmérgez, függővé tesz vagy teljesen zombivá. Igen, a vegyszerek nem tesznek jót a májunknak, de egy kis odafigyeléssel azért lehet tompítani a hatást. A függőség lehet gyógyszer és egyén függvénye is, vannak olyan anyagok, amelyeket szépen le kell építeni. Én máig is kétfélét szedek, de ebből az egyik kizárólag a közlekedéshez használom, ha adódik egy hosszú hétvége, nem veszek be belőle egyetlen szemet sem és nincsenek elvonási tünetek (alprazolam tartalmú és sokat kiáltják ki az ördög pirulájának). Egy dolgot azonban el kell mondanom: sajnos az antidepresszáns (ilyen típusú általában a folyamatosan szedendő gyógyszer) hizlalhat. Nem törvényszerű, de akinél megvan a hajlam, ott bizony kúsznak föl a kilók. Ha ezt tudjuk, érdemes már az elején gondosabban válogatni az ételt: kevés szénhidrát és zsír, emellett sok-sok rost.

Nem örülök a kilóimnak, nem örülök annak, hogy még nem tért vissza a régi életem, de örülök annak, hogy már valameddig felkapaszkodtam a lejtőn. Talán ha kevésbé élnék stresszesen, már magasabbra jutottam volna, de dolgozom rajta.

Most éppen a pánikbetegséghez közeli szörnyecskét tanulmányozok, a depressziót. Egy terapeuta könyvét olvasom és hozok is belőle szemelvényeket, persze hozzácsippentve a saját gondolataimat.