Biztos nem ez lesz az egyetlen bejegyzés hullámvölgyről, mert azok vissza-vissza térnek. Tegnap délelőtt remekül voltam, egészen messze eljutottam itthonról. Délután pszichológushoz kellett mennem, nekivágtam hát. Úgy félúton a buszmegálló felé, pont ott, ahol nincs menekvés, visszafordulni is késő, újra rám tört az érzés, hogy mindjárt bepisilek. Mindig így kezdődik a pánik, nem csak egy kicsit érzem úgy, hogy pisilnem kell, hanem azt érzem, hogy nem bírok egyet sem lépni, kész végem, bepisilek, úristen, most mi lesz, hová meneküljek, milyen ciki és így tovább… Azt éreztem, hogy most elkerülhetetlenül bekövetkezik, végigcsurog a lábamon és én ott fogok állni megsemmisültem a nyílt utcán.
Előszedtem a telefonomat de először nem is tudtam kit hívjak föl. Próbáltam a pszichológusomat, de nem vette föl, gondoltam jelzem neki, hogy nem biztos, hogy odaérek. Közben valahogy tovább vonszoltam magam, és találtam egy kőoszlopot, amire leültem. Felhívtam egy barátnőmet, hogy rosszul vagyok, de most már valahogy eljutok a pszichológusig, hisz csak 2 buszmegálló, de ha utána is félni fogok, elém tud-e jönni. Szerencsére igent mondott.
A valahogy elvergődtem a buszig, a 2 megállón is túljutottam valahogy, aztán még próbáltam kicsit húzni az időt, mielőtt mosdóba rohanok, de úgy 5 perc után nem bírtam tovább, lementem a mosdóba.
Átsétáltam a rendelőig, de még mindig rosszul érzetem magam, a feszítő érzés egy-egy roham után, na meg a szorongás, az megmarad.
A terapeutának elmondtam az eseményeket, aztán egy fókuszolás nevű módszert alkalmazott. A találkozó végére ott tartottunk, hogy ki vagyok merülve és nem tudom elengedni magam, és a szervezetem így jelzi a gondot.
Hazafelé nem volt bátorságom tömegközlekedni, bár voltam már rosszul taxiban is, mégis úgy döntöttem, hogy a téren várakozó szabad taxiba bepattanok és azt a pár perces utat így teszem meg.
Aztán találkoztam a háziorvosommal, aki azt javasolta, hogy menjek el pszichiáterhez, mert ha megkapom a megfelelő gyógyszert, akkor néhány napon belül javulhat a helyzet, és rövidesen úgy fogom érezni magam, mintha kicseréltek volna. Kezdek hajlani erre a megoldásra, mert a doki szerint az antipánik szerek nem okoznak hozzászokást, de kúra idejét szigorúan be kell tartani. Már csak az a gond, hogy piszok messze van a pszichiátriai rendelő…
Van valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatban? Valóban érdemes a gyógyszer mellett dönteni?
Hát igen, egy cipőben járunk! 🙂
Aki közel van, ahhoz július közepére kapnék időpontot 🙁
Magamnak ilyenkor azt szoktam mondogatni: Azért is megcsinálom! 🙂
Szia,
nekem a szintén homeopátiás Sedatif PC-t ajánlották. Arról van esetleg tapasztalatod?
Köszi!
Szia B.M.,
most nekem éppen az a gondom, hogy messze van a pszichiáter, mert már az elhatározás megvan, hajlandó leszek gyógyszert szedni, csak el kellene jutnom a rendelőig, meg a patikáig. A jövő hét legfontosabb feladata ez lesz, hogy elvergődjek a dokihoz.
Szeretném már újra az érezni amit írtál: “amikor felszállsz a tömegközlekedésre, és egyszer csak azt érzed, hogy nem érzel semmit.” 🙂
SZia,
Én szedtem gyógyszert, leszögezem, nagyon utáltam a gondolatát is, hogy nagyon fiatalon ilyen vackokkal kell éljek, de a működésképtelenség sem ment tovább.
Csak a kötelező fél évig szedtem, és gyakorlatilag újra, abszolút teljes életet éltem mellette, viszont néhány évenként visszatértek a rohamok.
Semmi hozzászokás nem történt, mert a rohamok tényleg hosszú évek után jöttek vissza (4-5 év), és szerintem ez egyáltalán nem törvényszerű, nekem az élethelyzet hozta valószínűleg.
Szóval nem ördögtől való dolog, és hihetetlen érzés, amikor felszállsz a tömegközlekedésre, és egyszer csak azt érzed, hogy nem érzel semmit. 🙂
Hogy simán csak ülsz és közlekedsz, mint bárki más, és elmúlt a szorító érzés, a fulladás, a rettegés, a menekülési kényszer.
Sajnos jelenleg is hősként élek meg minden kibírt buszmegállót, de nem töprengek túl hosszan azon, hogy újra kell szednem a tablettát, mert tudom, ohgy lesz értelme. ( Csak a pszichiáter ne lenne olyan messze 🙂
Kitartást Neked!
Nekem a Schüssler só segített, a kálium foszfát ami idegkimerültségre, depresszióra ilyenekre jó. Homeopátiás patikában kapható. Én először repülőn lettem rosszul, aztán már minden bezárt helyen és akkor is ha csak rá gondoltam hogy ilyen helyre kell mennem vagy akár csak ha a légzésre gondoltam de szakmámnál fogva konyítok a dologhoz valamelyest és úgy döntöttem elkapom a grabancát hamar. Évekig szedtem a sót ( nem lehet hozzászokni) elmentem vele Japánba és az USÁba is repülővel igaz hogy húszpercenként kapkodtam a bogyót, de kibírtam pedig azelőtt a metróba sem bírtam lemenni. Most is mindig van nálam, de már nagyon régen nem szedtem. Vannak még tradicionális homeopátiás szerek is, attól függően hogy milyen a pánikroham más-más szer kell. Nézd meg a Homeopátia kézikönyvében ( Puedlo kiadó, Borbély Katalin és társai a szerzők) hogy melyik szer a neked való. Én ezeket azért szeretem jobban mert a szervezet saját erőforrásait aktivizálja, nem kívülről bevitt segítség, szóval ahogy megtanulta a szervezetünk hogy ‘bepánikoljon’ úgy azt is meg tudja tanulni hogy mit mozgósítson e helyett a válasz helyett. A gyógyszer is segít csak máshogy de ha abban jobban hiszel akkor válaszd azt mert az a legfontosabb hogy a szervezeted ne rögzítse ezt a reakciót hogy stresszre pánikoljon és általánosságban is csökkenjen a stresszed. Én még a Schüssler mellett hordtam magamnál valériána gyógynövénytablettákat és Diazepámot is, jó volt tudni hogy ha esetleg a Schüssler nem segít, akkor még van más is amit negyed vagy fél tablettánként szedtem volna. De nem kellett. Sok sikert a mihamarabbi felépüléshez.