Mivel nem hagy nyugodni a téma, mindig nézelődök, hogy milyen infóhoz juthatok hozzá, így találtam dr. Csernus Imre videóit:
A pánikbetegség lefolyása:
A pánikbetegség kezelése:
Több könyvét is olvastam, és úgy gondolom, hogy ez a pasi tényleg ért ahhoz amit csinál, ezért ennek a néhány percnek is örültem, mert bizonyos elhatározásaimat megerősítette.
Köszönöm a tanácsot. Ám sajnos hosszú évek alatt vagy jó dokit nem sikerült találnom, vagy jó gyógyszert.
10 éven át jártam egy doktornőhöz. Tíz év alatt egyszer váltottunk gyógyszert, aztán már hiába kérdeztem, kértem, nem írt fel másikat. Mindig az volt a válasz, a citapran a legjobb gyógyszer. Idén tavasszal orvost cseréltem.Ő pedig azon csodálkozott, miért nem a scippa nevü gyógyszert szedtem..
Ahhh.. olyan nehéz ez..
Terápiára is évekig jártam. Többször feldolgoztam a gyermekkorom és stb. Mégis.. még mindig ott tartok, hogy egyedül sokmindenre nem vagyok képes.
Ha találsz egy jó dokit, szépen beállítja a gyógyszert attól kezdve 1-2 hónap alatt vissza lehet térni a munkához.
Az is jó bizony, ha már dolgozni tudsz. Én is több módszert kipróbáltam már.
Javulás. Gyógyszerekkel megvagyok, dolgozok, élek, de még nem az igazi. Azt hiszem folytatnom kellene a blogot, hogy milyen “terápiákat” próbálgatok. Több mint 2 éve háborúzok, de minden megnyert csatát értékelek.
Sziasztok! Gyógyulás? Valami biztatás számomra? Sajnos nálam több mint húsz éves háború ez, nagy csatákkal, néha kisebb szünetekkel.
Sziasztok.
En is kb 2 eve kuzdok ilyen jellegu rohamokkal, de nalam mondjuk ez mindig megmaradt a szedulesi, eszmeletvesztestol valo felelem, félelem az utcan stb szinten. Valahogy ugy ereztem, mintha egy film jatszodna korulottem, es mintha ugymond nem ‘erzekelnem’ a kornyezetemet vagy inkabb sajat magamat?(ha értitek mire gondolok).
Erdekes, hogy nekem is pont akkor jottek ki ezek a rohamok, mikor minden teljesen jo volt az eletemben (munka, parkapcsolat). Tehat nalam nem mondanam hogy a stressz valtotta ki. En is nekialltam pszichologushoz jarni, ami ugy erzem hogy segit is. Nalam elvileg ezeket a rohamokat az valtotta ki, hogy a nagy rohanasban es joletben ‘elfelejtettem’ odafigyelni magamra, igazabol nem volt ugymond magamra forditott idom. Ehhez hozzatartozik, hogy kulfoldon elek nehany eve, es valoszinu hogy a beilleszkedes is inkabb atcsapott ugymond megfelelesi kenyszerbe….
En semmikepp sem akartam/akarok gyogyszert szedni, ugy erzem, hogy a magunkra figyelessel igenis javithato ez a helyzet.
Ugy erzem, hogy az elmult egy ev alatt igenis javultak a tunetek es mostmar sokkal batrabban lepek ki az utcara.
Kitartast mindegyikotoknek!
Szia Jizzler,
én is tudom ilyenkor,itthon a biztos kuckóban, hogy kicsi az esélye annak, hogy bekövetkezzen amitől félek, felnőttként jó eséllyel nem pisilek be 🙂
Az a furcsa, hogy nekem akkor jött elő, amikor jó csapatban dolgozom, nem veszekszünk a párommal, egész jól menetek a vizsgák stb.
Sőt korábban több párhuzamos munkán is dolgoztam a suli és a fix meló mellett.
Van, aki azt mondja, hogy a mostani, viszonylag nyugodt helyzet engedte felszínre törni a problémát, mert egy kicsit lazultak a húrok. A pszichológus szerint viszont baj, hogy nem tudom elengedni magam. Valaki alkohollal lazít, én évek óta nem iszom semmit, mert fizikailag kellemetlenül érzem magam tőle. Viszont most hétvégén egy 11,5 % alkoholtartamú tokajiból ittam egy nagyon kicsit, kevesebb mint 0,5 decit és egész jól érzetem magam, nem fordult fel a gyomrom tőle, nem éreztem olyan kellemetlennek és könnyebb volt utána a séta is, mert próbálok rendszeresen kijárni, legalább kicsit sétálni a lakás közelében. Nem akarom megadni magam.
Azon túl, hogy minden szava igaz, eszembe jutott még néhány gondolat. 🙂
Pontosan ezt írtam a minap, amint Csernus a második videóban mond is, hogy egy idő után rájön az ember, hogy sem elájulni, sem belehalni nem fog ezekbe a rohamokba. Miután ez tudatosult bennem, akkor kezdtek időben és mennyiségben is csökkenni a rohamaim.
És ha visszagondolok, valóban szar élethelyzetben voltam akkor: rossz munka, később semmilyen, rossz párkapcsolat. Most hála a teremtőnek van egy relatíve jó munkám, stabil, harmonikus kapcsolatom, a rohamok pedig elmentek melegebb éghajlatra. Akkoriban viszont nem éreztem magam stresszesnek, a világért sem láttam volna be, hogy az életem munka és szerelem terén a bányászbéka segge alatt van. Utólag viszont teljesen másképp látom.
Írtad, hogy elveszítetted az édesapádat. Talán, sőt, biztos, hogy ez is egy tényező, talán a terhelt életmód is (munka mellett tanulás). Az ember életében szinte mindig vannak nyomást gyakorló tényezők, de nem mindig ismerjük fel őket.
***
Anyukám hallott egyszer egy rádiós műsort a pánikbetegségről. Ott olyasmit mondtak, hogy magzatkorban dől el, hogy pánikbeteg lesz-e valaki, vagy sem. Mégpedig, ha a magzat kap egy bizonyos hormonlöketet (részleteket nem ismerek), akkor minden esélye megvan, hogy felnőttkorban kialakuljon a betegség.
***
Aztán végső soron: rám otthon ugyanolyan gyakorisággal törtek a rohamok, mint házon kívül. Mikor már napi szintűvé vált a dolog, rettegtem gyomorfekélytől, ráktól, mindentől, fogalmam sem volt róla, hogy ez A pánikbetegség. (Míg nem egy szép napon elvittek egy idegen orvoshoz, ő mondta ki először, hogy ezek bizony AZOK a tünetek.)