Hazafelé arról beszélgettem (szigorúan fejben) magammal, hogy újra kell építenem önmagamat, illetve, hogy azokat a dolgokat, amiket akkor ígértem magamnak, amikor a betegség kezdődött, betartsam. Ha nem fogok félni a közlekedésről, ki fogok menni egy állatotthonba önkéntes kutyasétáltatónak, mert ez a kutyáknak is jó és nekem is. Visszatérek a rendszeres hobbizáshoz, mert mielőtt beteg lettem, már egy ideje nem bütyköltem, pedig kellene. A munka, vizsgák, háztartás rohanásában nem töltődtem fel, és most itt az eredménye. Bár a kaput véglegesen apám halála tette be, hiszen ő volt az utolsó tényleg közeli rokonom, de a tünetek már hónapokkal a haláleset előtt jelentkeztek.
Szóval figyelnem kell magamra, kell néha valami léleksimogató, de nem csak nekem, mindenkinek.
