Eredetileg meglehetősen hosszú címet akartam adni a blognak, de másként alakult.
Az első ötlet: “Pánikrohamaimat valami szórakoztatóbbra cserélném”.
De mivel bízom benne, hogy ez rövidesen megszűnik, így átgondoltam. A macskagyökér nem volt elég tetszetős név, és a macskamenta is rendelkezik nyugtató hatással, és egyébként is imádom a macskákat, így lett Macskamenta a blog címe.
Szóval pánikrohamok. Az lenne a normális, ha úgy kezdeném, hogy az úgy kezdődött…
De nem tudom hogy kezdődött, csak azt szeretném, sőt akarom, hogy mielőbb vége legyen.
Mióta van és tudatosult bennem, hogy ez kérem az, pánikbetegség, folyton kutatom a kivezető utat, sok emberrel beszélgetek és rá kellett jönnöm, ez bizony gyakoribb nyavalya, mint hittem volna.
Azt mondják erős vagyok és hamarosan elmúlik majd. Lehet, hogy túl sokáig voltam erős? Vagy akkor is az voltam, mikor nem kellett volna? Jönnek a kérdések és jönnek a félelmek. Félek kimozdulni, minden nap egy kicsit messzebb megyek, nem engedem meg magamnak, hogy ne lépjek ki a komfort zónából. Ma a Margit hídig jutottam, ami a III. kerületből nézve messze van. Tegnap csak a Flórián térig jutottam (3. megálló), bár már amikor a busz elindult, legszívesebben azonnal leszálltam volna. Szóval a mai sikersztorim nekem a Margit híd, na meg hazaút onnét és vásárlás. Ami másnak normális, nekem kihívás.
Csak ne lenne állandóan az az átkozott pisilési inger. Mindig azzal kezdődik, és ha nem figyelek, olyan csinos kis pánikrohamba megy át mint a csuda. Jó, néha akkor is, ha figyelek. És egyszer csak azt veszem észre, hogy kezdek félni a félelemtől és nem indulok el egy reggel dolgozni. Ennek már több mint 2 hete. Tudom, nem lehet sürgetni a gyógyulást és így is remekül haladok.
Eleinte szégyelltem, hónapokig nem beszéltem senkinek róla, de akkor még rá tudtam venni magam minden reggel az elindulásra. Ezért is kezdtem most írni, beszélni róla, hogy azok akik szoronganak ilyen olyan lelki nyavalyáik miatt kapjanak egy kis támpontot, hogy nem szégyen beszélni róla, mert talán könnyebb lesz a gyógyulás.
Minden bejegyzéssel egy kicsit többet mesélek a problémákról, jó és rossz élményekről, közben kutatom az okokat és a megoldásokat.
Nekem a háziorvos ajánlottam hogy írassak gyógyszert, de szakorvossal, mert ő ilyet nem irthat fel.
Találtam ma egy közelebbi rendelőt, az viszont magándoki, tehát megint fizetnem kéne… Az “SZTK”-s meg a világ végén van, mostani szemmel.
Bocsi, asszem rossz helyre írtam a választ. 😀
Hát igen, elég elbizonytalanító, ha egy doki így áll hozzád. Bár, ha a másik szemszögből nézzük, végül csak a gyógyszerezéstől akart megmenteni. (Amúgy háziorvos volt.)
Juj, remélem én nem egy faölelgetős dokit fogok majd ki…
Ha egyszer eljutok a rendelőbe, akkor ne a fákkal jöjjön nekem..
Frontint kapkodtam mindenféle szabály nélkül. Persze ilyenkor rövidesen mély álomba zuhantam, civilizált életet nem lehet így folytatni. Orvos: ölelgessek fákat, feküdjek le este 10-kor, keljek fel reggel 6-kor, mindehhez szúrós tekintet – semennyire sem volt partner. (Ja, a gyógyszert sem ő írta fel, fű alól szereztem.) Miután alábbhagytak a rohamok, nagyon sokáig nem mertem gyógyszer nélkül kilépni a házból, mostanában viszont már nagy bátran otthon hagyom.
Szia Tiffani,
köszönöm, most nekem is ősellenségnek számít a legközelebbi Lidl, ott rendszeresen rosszul vagyok. Én is járok suliba munka mellett, a pszichológusom tegnap közölte is velem, hogy ki vagyok merülve ez az egyik baj. A másik, hogy nem tudom elengedni magam. A tegnap délután eseményeit ma még leírom egy bejegyzésben, mozgalmas volt.
Szia Jizzler,
nem jártál kezelésre, nem szedtél gyógyszert? Sikerült egyedül túljutnod rajta? Gratulálok!
Szia, teljesen együtt érzek..én lassan 2 éve küzdök vele! 🙂 Nálam a “pisilés” mellett “hasmenés” is megjelenik! Volt olyan időszak, hogy a boltba nem tudtam elmenni…munka mellett suliba is jártam, úgy hogy a végén már hozni-vinni kellett! Most már csak nagyon új helyeken jön rám illetve ha kicsit fáradtabb vagyok akkor nehezebben viselem! Én kineziológussal és agykontrollal próbálom megszüntetni! Illetve amikor érzem, hogy elhatalmasodik rajtam “megbeszélem” magammal, hogy csak az agyam kreálja…….sok erőt kívánok neked!
Sziasztok!
Nekem a pánikrohamom nem társult agorafóbiával, sőt, igaziból semmilyen fóbiához nem tudtam kötni. (Vagy csak nem tudatosult.)
Leginkább akkor jött rám, amikor kialvatlan voltam, vagy betegségre, gondoltam. Ha pisiliségi inger nem is, hasmars (mérgesmacska …indítsak ilyen blogot? 😀 ) mindig szériatartozék volt, továbbá egy olyansfajta érzés, hogy a belső szerveim nem engedelmeskednek, önálló életre keltek, és mindenféle összhang nélkül csinálják, amit akarnak. Ja és ájulásközeli állapot, hányingerrel – bár sosem hánytam.
Aztán szép lassan, a sokadik roham után már tudtam, hogy ebbe belehalni nem fogok és úgyis elmúlik, alább is maradtak, mára szinte teljesen tünetmentes vagyok. Sálálá… 🙂
Szia,
nálam pont fordítva van, a pisilés váltja ki a félelmet és ez okoz pánikot. Mivel most már félek a félelemtől, ezért félek elindulni, de napról napra többet megyek, hogy visszaálljak a normális életbe. A pánikrohamok megjelenése váltott ki agorafóbiát nálam.
Egyébként minden tapasztalatnak és hozzászólásnak örülök, mert talán összerakva a tapasztalatokat fülön tudjuk csípni a betegséget és kipenderítjük 🙂
Szia. Erdekes, hogyezt a pisilesi ingert emlegeted. Azt mondod, hogy ezzel kezdodik? Az anyukamnak minden panik rohama pisilesi ingerrel fejezodik be. Tehat, amikor megerzi, hogy kell pisilnie, az mar azt jelenti, hogy vege a rohamnak. Kivancsi lennek meg arra, hogy van-e gyomor panaszod a roham elott vagy kozeledtevel? Az anyukamnak szinte mindig van. Eszrevette, hogyha a panik kozeledtevel eszik egy kis valamit, akkor tulajdonkeppen “elharitja” a rohamot. Neked volt mar ilyen? Ha nem, probald ki. Nekem is vannak hasonlo felemeim (az hogy nem merem elhagyni az otthonomat), de en ezt inkabb valamilyen fobianak neveznem, mint panik rohamnak.